HTML

A farkasnak búvóhely a végtelen idő

A norvég Ulver együttesről minden és sok minden nem. Evolúció, felemelkedés, hanyatlás. Móka, vágy, enerváció. Az új nemesség.

Friss topikok

Linkblog

You're everywhere but in the present


2011.06.19. 13:08 Nowhere/Catastrophe

Wars Of The Roses lemezkritika #2

Címkék: lemezkritika the wars of roses 2011 ulver quart.hu

Szintén az új lemezről egy kritika a quart.hu oldaláról.

 

Várakozások: Azon zenekarok közül, akik a kilencvenes évek második felében a metál kereteit kinőve, ám attitűdjét megőrizve kísérletezésbe fogtak, legmesszebbre a norvég Ulver jutott. Eleinte sikerrel is vették az akadályokat. A korai black metalos időszakot követő első, William Blake Menny és pokol házassága című művét megzenésítő lemezükön az eklektikus zenei megoldások hatásosan és ízlésesen adták vissza a feldolgozott szöveg monumentális, kicsapongó szenvedélyességét. A következő, egységesebb Perdition City pedig az éjszakai nagyváros keltette érzések és neoromantikus képzetek esszenciája, valahol a bevallottan nagy példakép Coil Musick To Play In The Dark időszaka és az elmúlt években arató Burial között, azonban jellegzetesen metálos lélekkel (és immár egyáltalán nem metálos zenével). Aztán történt valami. A fiatalos tűz kihúnyt, és az Ulver megadta magát az öncélú művészkedés kisördögének, a metál skatulyájából való kitörési vágynak és a megfelelési kényszerbe forduló artisztikus nárcizmusnak. Mindennek köszönhetően oda jutottunk, hogy az ezelőtti Shadows Of The Sun lemez már az utazási irodákban látható tájképes plakátok hangulatát idézte; a tavalyi hajós koncerten pedig nem átallottak például naplementét, vadászó állatokat, szülésről és második világháborús bombázásról szóló felvételeket véletlenszerű sorrendben egymás után vetíteni, a végén mindezt Shakespeare-idézettel megspékelve.

Eredmény: A Wars Of The Roses nem olyan látványosan giccses, mint elődje, a baj itt inkább a karakteres atmoszféra és koncepció hiánya: az, hogy egy bizonyos alapvető "művészi" légkörön kívül semmit nem kapunk a lemeztől. A nyitó February MMX még egészen pofás dal: húzós basszusra épül, egyszerre kicsavart és poposan fogós, bár ilyesmiből is hallottunk már tőlük jobbat, mélyebben hatót és kevésbé mesterkéltet. Aztán, a viszonylagos kezdeti lendület után az anyag hátralevő része lágyabb, merengősebb hangvételben telik: elektronika, vonósok, gitár, sok hangszer, élőnek tűnő, tördelt progrockos dobolás; hangulati téren pedig csak valami néha, bátortalanul, inkább csak jobb híján elővezetett szentimentalizmus és világmegfejtés. A zenekar mindig is a megalománia, a nagy kérdések és a mértéktelenség jegyében alkotott, mostanra viszont a nagy szavak elvesztették a súlyukat, kötelező panelekké váltak. Egy helyen, teszem azt, klarinét szól, amire Kristoffer "Garm" Rygg azt énekli, hogy "fucking" - én ennyire modoros káromkodást utoljára egy tizennégy éves átlagéletkorú Tankcsapda-koncert konferálásaiban hallottam -; valamivel később meg bársonyos hangon dalolja, hogy "violent death", aha, értem. Mintha annyit mondanának, hogy "élet, halál, születés, baszod, elég durva dolgok, mi?" - de ezt sem különösebb meggyőződéssel, csak mert nem jut jobb az eszükbe. Ötletek és dalszerzés szempontjából sem állunk sokkal jobban, mintha csupa töltelékszámból állna a lemez, csúcspontok nélkül, nekem legalábbis vagy öt hallgatás után is nehezemre esik bármit is felidézni. Ha muszáj lenne részeket kiemelni, a September IV második felét említeném, cserébe viszont az első fele pont zavaróan giccses. Egy ennyire a progresszióról szóló csapatnál azt sem lehet elhallgatni, hogy kezd idejétmúlttá válni a metálos művészkedésnek ez a fajtája; mintha még mindig a kifosztott luxuséttermekben keresgélnének, amikor emészthető táplálék már csak a dögkutakban maradt. Napjainkra úgy tűnik, el lehet felejteni az északi avantgárd/poszt-blackmetalt, ez is csak egy lefutott trend a sok közül; tehát aki ilyesféle zene iránt érdeklődik, annak inkább az Ulver és színtértársai (pl. Arcturus, In the Woods..., Manes, Ved Buens Ende) úgy tíz-tizenöt évvel ezelőtti anyagait ajánlanám, ott jóval több izgalmat és érzést fog találni.

Kinek ajánljuk: Akinek az említett "művészi légkör" önmagában elég, viszont ezért a véleményért sznobnak fog tartani. (DD)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ulver.blog.hu/api/trackback/id/tr922997226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.