A ’90-es évek derekán Norvégiában olyan zenei mozgalom bontakozott ki, amely példátlan a modernkori szubkultúrák világában. Hogy valójában mi mozgatta a fiatalokat ezen újszerû zene létrehozatalában, külön tanulmányt érdemelne, pontosan talán meg sem határozható. Mindenesetre az ifjonti lázadás ily extrém formája, a szülõföld, észak szeretete, s a múlt értékeinek újraélesztésére tett gyakran félresiklott kísérletek soha korábban nem tapasztalt zenei mederbe terelték energiáikat. Jelentõségével a legfontosabb csoportosulások közül is magasan kiemelkedik egy…
Az Ulvert – a név „farkasok”-at jelent – 1993-ban alapította meg az akkor 16 éves Kristoffer Rygg, aki az északi tradícióban a pokol kutyájának nevét – Garm – vette fel (az ilyenkor szokásos zenekari történetben, és az Ulver késõbbi tevékenységében sem kívánok elveszni, az adatok, részletek mindenki számára hozzáférhetõk).
Egy demó (Vargnatt) és egy split (a Mysticummal) után 1995-ben Bergtatt címmel debütált a farkashorda. Garm 18 éves múlt az idõ tájt, és már ekkor minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy hatalmas tehetség szunnyad a fiatalemberben.
A 34 perces, ötszámos Bergtatt az egyik leggyönyörûbb, legvarázsosabb anyag, ami valaha észak földjén megjelent. Alig több mint fél órás esszenciája annak a semmivel sem összehasonlítható világnak, amely csak és kizárólag Skandináviában foganhatott meg. Az album egy (keresztény) leány történetét beszéli el, aki eltévedt az erdõben, majd a hegyek mélyének sötét lakói elrabolták, magukkal vitték alvilági lakhelyükre. Ezt a tragikus elbeszélést csodálatosan szép zenével meséli el nekünk Garm és zenekara.
Maga az album megkapó elegye a szélvészgyors, valóban a farkasok ádáz természetét, vagy a kegyetlen északi hideget felidézõ black metal témáknak, a fantasztikus gitárdallamoknak, és a szép, elmerengõ akusztikus pillanatoknak.
A durva részek alatt, mint a finoman kezdõdõ Capitel III: Graablick Blev Hun Vaer, egy farkashorda prédát üldözõ falkája vonul végig elõttünk, analógiájaként a konkrét történetnek (Garm, az infernális eb ordít is torkaszakadtából); a nyitó Capitel I: I Troldskog Faren Vild végén az ámulatba ejtõen szép gitárharmóniák a sûrû erdõkkel borított északi hegyeket tárják elénk, a Capitel IV: Een Stemme Locker akusztikus gitármelódiái, a sejtelmes, zord hangok, majd a háttérbõl felsejlõ lágy nõi ének hallatán pedig meg is jelennek elõttünk a történet epizódjai.
A Bergtatt albumon tökéletes szimbiózisát találjuk a rideg, zord black metalnak, az északi zenei folklórnak, az elementáris vadságnak, a titokzatos hangulatoknak, melankóliának, a természetben való magárahagyatottság érzésének (hallgassuk meg a Capitel II: Soelen Gaaer Bag Aasen Need elején az elbûvölõ fuvolajátékot a vendégként szereplõ Lill Kathrine Stensrud elõadásában), az erdõ megannyi rejtélyének. Ezt a világot a legérzékletesebb zenei köntösbe bújtatva jelenítették meg az ifjú norvég muzsikusok (Garm énekes, Haavard és Aismal gitárosok, Skoll basszusgitáros, AiwarikiaR dobos), valahányszor leforgatja az ember az lemezt, minden pillanatából süt az ihletettség, az erõk áradása, a tûz. Akárha médiumai lennének valamely fensõbb valóságnak.
Ha van mû, amelyre igaz, hogy önálló életet él, hogy alkotóitól függetlenül is eleven, lüktetõ és hû lenyomata egy korszaknak, hangulatnak, egyúttal van benne valami örök, ami az északi ember világából visszaad valami esszenciálisat, valami primordiálisat, akkor az a Bergtatt.
Klasszikus, megismételhetetlen…
(Az Ulver elsõ és utolsó turnéjaként meghirdetett körút február 20-án ér Pestre, az A38 Hajón megrendezésre kerülõ koncert vendégzenekara pedig a Void of Voices lesz, Csihar Attila experimental-black metal-dark ambient szólóprojektje.)
M. P.
Megjelent: a Hammerworld 2010/02. számában.
