ULVER
Childhood’s End
(KSCOPE MUSIC)

Amikor pár évvel ezelőtt Garm említette egy interjúban, hogy a ’60-as évek elfeledett előadóinak a dalaiból terveznek összeállítani egy lemezt, tudtam, hogy – ismét – valami nagyon izgalmas dolog várható az Ulvertől. Azóta várom az albumot, annak ellenére, hogy a ’60-as évek, s egyáltalán az egész hippi-mozgalom a maga virágos békeharcaival (békeharc? - kapitális ostobaság), a Föld minden létezőjét átölelő attitűdjével a legvisszafogottabban fogalmazva is fényévekre áll tőlem. Azonban itt egy olyan művészi produkcióról van szó, egy olyan zenekar alkotásáról, amelynél minden egyes kiadvány szinte egy külön világot képvisel, s ezek mindegyikével való azonosulás természetszerűleg problematikus, s talán nem is elvárható.
Hogy mi az „ulveres”, mi nem, ez véleményem szerint teljesen értelmetlen kérdés. Amit kiadnak kezeik közül, azzá válik, még akkor is, ha nincs két egyforma Ulver-anyag. A Childhood’s End albumon 16 régi dalt dolgozott fel Garm és zenekara, 16 rövid tételt, amelyek úgy illeszkednek bele szervesen az eddig életműbe, hogy megint egy új arcát láthatjuk felvillanni a farkasnak.
Az itt bemutatott dalok egyikét sem hallottam eredetiben, de a norvégok átiratait varázslatosnak tartom. A Childhood’s End szervesen illeszkedik az Ulver utóbbi lemezeinek vonalába a tekintetben, hogy Garm – szerencsére – az utóbbi időben sokat énekel, s erre a Blood Inside óta talált rá újfent. Az itt hallható szerzeményeknek is a rendkívül fülbemászó dallamok adják a fő vonzerejét, Garm talán legjobb teljesítményét hallhatjuk e korongon. Bele lehet veszni hangjába, tolmácsolásának mélységébe, érzelemgazdagságába.
A nóták nagyon sokfélék, többségükön érezni a szállós, éteri pszichedeliát; némelyik dal eredeti előadója talán át is élte, hogy elemelkedik a Földről. Gyenge tételt nem találtam a lemezen, s a legjobbak között is felsorolhatnám az album 2/3-át. A lendületes, szinte vidám, felszabadult In The Past (The Chocolate Watchband az eredeti előadó) énekdallamai mellett a hangszeres megoldások is nagyszerűek; az I Had Too Much To Dream (amelyet már pár éve közzétettek) jó értelemben vett slágeres darab fejből kiverhetetlen dallamokkal; a Street Rock egy gitárorientált, szinte kemény electric rockabilly-szám; a  Dark Is The Bark egy melankolikus, finom borongás, s a Shadows Of The Sunról sem lógótt volna ki. A legszebb azonban a Magic Hollow. A nóta eredetije is szép (utólag meghallgattam), de Garm és az Ulver előadásában egészen gyönyörűséges, hátborzongató lett az eredmény. S a hozzá készült klip nem különben.
Sok tekintetben lehet egyedülállónak nevezni az Ulvert, melyek közül az egyik az, hogy szinte minden zenei világot tökéletesen képesek a maguk univezumába integrálni, s e világok magukhoz vétele során e kép, mindamellett, hogy ulveres marad, egyre színesebbé, gazdagabbá válik. E pszichedelikus elvarázsolt popvilágot is sikerült magukává tenniük. Ez az album egy újabb derűs mosoly, másutt mély barázda ezen az arcon.
Eszembe jutott, hogy nincs talán még egy zenekar az Ulveren kívül, amelytől tulajdonképpen mindent értékelni tudnék. A myspace-oldalon már jó ideje fent van egy Thieves című dal is, amit egy Siri Stranger nevű énekesnővel ad elő Garm. A hölgy soulos hangja, stílusa olyan, amitől szinte minden más esetben erősen idegenkedem, de ezt a nótát is csodásan adják elő. Vannak művészek, zenészek, akiknek az érintésétől minden arannyá válik. Garm – és persze társai – ezek közé tartoznak.
Ahogyan Rygg a Magic Hollow-ban énekli: „It’s magic”.

Milán Péter, 10 pont

Megjelent a Hammerworld Magazin 2012/07-08 számában