Nyár közepe táján már kezdett bennem gyökeret verni a gondolat, hogy a tavaly ugyanitt fellépett Neurosis és Esoteric-szintű előadóhoz idén nem lesz szerencsénk, azonban egy átlagos júliusi napon alig hihető hírt olvastam a világhálón. Nem hiszem, hogy volt ember, aki bele mert gondolni abba, hogy az ULVER fellép a Brutal Assaulton. Korunk egyik méltán zseniálisnak nevezhető művészi/zenei csoportja májusban már adott egy koncertet a norvégiai Lillehammerben, de nem hittem volna, hogy élő fellépésük elérhető közelségbe kerül, mi több, valósággá válik. Ismerve Garm zárkózottságát, a koncertektől való idegenkedését, a norvég koncert híre is hihetetlennek tűnt, hát még az, hogy egy nagy fesztiválon is fellépjenek. Miután az első meglepetésen/eufórián túl voltam, az örömteli várakozás következett, a találgatás, vajon mit fognak nyújtani élőben a norvégok.
Arra józan ésszel senki sem számíthatott, hogy metal koncertet adnak majd, sőt, igazából semmit nem lehetett sejteni produkciójukról. A színpadra rápillantva láthattuk, hogy élő dobfelszerelést is felállítottak, tehát analóg hangzásokra is számíthattunk. Garm a színpad bal hátsó részében foglalt helyet nagy szakállal, egyszerű pólóban. Előtte oldalt állt a gitáros, velük szemben, a színpad jobb oldalán pedig hárman helyezkedtek el, előttük laptopok, kütyük a hangok előcsalására. A koncertről magáról nem könnyű beszélni, annyira sajátos élmény volt. A nóták természetesen az utóbbi időszak kísérletezős, ambientes, elektronikával gazdagon átszőtt érájából származtak, de élőben előadva egészen különleges élményt nyújtott az előadás.
Maga Garm úgy viselkedett, mintha otthon lenne, vagy a stúdiójában, tett-vett, molyolt az előtte lévő gépen, melyekből furcsa hangokat csalt elő egy-egy dal előtt. Annyira ellazult állapotban volt – legalábbis kívülről nézve - hogy többször is rágyújtott egy-egy cigarettára, s közben mondott egy-két szót társainak. Nehéz leírni azt a sajátos atmoszférát, amit olyan kompozíciók hívtak elő, mint a Funebre, a Let The Children Go, a Like Music, az In The Red olyan szerzeményekkel együtt, melyeket fel sem ismertem. Az egy benső utazásként is felfogható hömpölygő, elektronikus, de mégsem hideg, élettelen zenével az általam eddig látott legjobban megkomponált vetítések társultak. Minden dalhoz külön filmet vágtak össze, látszott, hogy ebbe is komoly munkát fektettek Garmék. Láthattunk képsorokat Leni Riefenstahl filmjeiből, az Olimpiából és az Akarat Diadalából, háborús felvételeket, nyomasztó jeleneteket kivégzésekről, kínzásokról, bevágásokat hardcore pornófilmekből, de gyakoriak voltak a szimplán nehezen megfejthető értelmű, nyugtalanító, ám a zenével sajátos szimbiózisban lévő montázsok is. Sokkoló volt a vetítés, nem vitás.
Tartottam attól, hogy a fesztivál keményebb fejű része nehezen fogja tolerálni a torzított gitár és a zúzás hiányát, azonban legtöbbször síri csend uralkodott. Aki értette, s bele tudott merülni az Ulver zenei víziójába, nyilván az áhitattól, aki pedig nem, az értetlensége okán maradt csöndben. Csak a koncert vége felé hangzott el néhány türelmetlen „Dark Funeral” kiáltás a Garmék után jövőknek szólva. Nagyon bölcs döntés volt a szervezők részéről, hogy meghívták az Ulvert a fesztiválra, a sok intenzív darálás között igazi unikumnak számított műfaji korlátokat nem ismerő műsoruk.
Megjelent: a Hammerworld 2009/10. számában.
